Kevesen tudják, de a meglepően érdekes médiumi adottságoknak a mindennapok során is nagy hasznát lehet venni, egy egyszerű döntéshozatalban is sokat segíthet, ha hallgatunk belső észlelésünkre, megérzéseinkre. Segítségükkel elkerülhetjük a veszélyes helyzeteket, baleseteket, de akár előnyt is kovácsolhatunk megfigyeléseinkből, belső késztetéseinkből. Lássuk, melyik jegynek, mi az erőssége!

 

Kos: (március 21. – április 20.)

A tüzes csillagjegyű Kos bámulatosan energikus, a benne áramló csodás lehetőségek segítségével akár spirituális gyógyító is válhatna belőle. Különleges képessége által felfogja és érzékeli a körülötte áramló energiákat, és előre megérezhet bizonyos eseményeket a közeljövőből. Ha szeretné felerősíteni ezoterikus képességeit, válasszon magának egy személyiségéhez illő talizmánt vagy amulettet, amely kifejezi a vágyait.

Bika: (április 21. – május 20.)

Jellemzően nagyon logikus jegy, akiről nem feltételezik, hogy intuitív lenne. Pedig nagyon jól megérti magát másokkal és tökéletesen tisztában van a saját határaival is. Az érzékeken túli érzékelés, vagyis a parapszichológia igazán közel áll hozzá. Ennek az érzékenységnek az előnye az, hogy idővel egyre jobban megérzi és átlátja mások valódi viselkedését, és tisztán tudja értelmezni a benyomásokat, környezeti hatásokat.

Ikrek: (május 21. – június 20.)

Az Ikrek szülött igazi médium, nem csoda, hogy olyan kitűnően kommunikál a környezetével. Képes a gondolatolvasásra, azonnal megérzi a másik fél gondolatait, mondandóját. Pusztán mentális erejével, telepatikus úton is befolyással van másokra, ezért sokszor azt hallja vissza, amit szeretne, vagy hatással van mások tetteire. Ha eddig nem volt tisztában különleges, természetfeletti képességével, ideje tudatosan használnia a gondolataiban rejlő erőt.

Rák: (június 22. – július 22.)

Az érzéki Rák elképesztően szenzitív, ezért pillanatok alatt képes ráhangolódni a környezete rezgéseire, és azonnal leveszi, hogy milyen energiák áramlanak körülötte. Tökéletesen tisztában van saját érzéseivel, másokat is könnyen felráz búskomorságukból, depressziójából. A Hold által vezérelt Rákok kivételes intuíciójuknak köszönhetően nagyon jól értelmezik a tarot üzeneteit és szimbólumait, ügyesen érzékelik és értelmezik a kártyák energiáit.

Oroszlán: (július 23. – augusztus 23.)

A magabiztos és határozott Oroszlán szintén tűzjegyű, hatalmas belső ereje minden nehéz helyzetből kisegíti. Ez az egyedi lelki erő sok mindenre képes, ha az Oroszlán képes túllépni az egoizmusán. Egyesek nagyon jó gondolatolvasók, mások médiumként képesek az elhunyt lelkeket megérezni és üzeneteiket közvetíteni. Szellemi képességüknek a szerelmi életükben is nagy hasznát veszik, megérzik, hogy mire van szüksége a párjuknak.

Szűz: (augusztus 24.- szeptember 23.)

Az intelligens és részletekre odafigyelő Szűz logikus gondolkodása, rendszerező képessége nagyon jó elemzővé teszi ezt a csillagjegyet, melynek óriási hasznát veszi. Bámulatos képessége, hogy egyetlen részlet sem kerüli el a figyelmét, s ezáltal képes kitűnően megfigyelni a környezetét. Sokkal jobban átlát minden helyzetet és eseményt, mint mások, s ezért sokkal hamarabb is cselekszik. Előrelátásával mindig elkerüli a veszélyes helyzeteket, és előnyt kovácsol magának.

Mérleg: (szeptember 24. – október 23.)

A kiegyensúlyozott és társaságcentrikus Mérleg kiváló telepatikus képességekkel rendelkezik, ennek köszönhető, hogy minden társaságba pillanatok alatt beilleszkedik. Sokkal mélyebben és magasabb szinten tud kapcsolódni másokhoz, és nem csak az emberekkel, hanem az állatokkal is nagyon empatikus. A harmóniára törekvő Mérlegnek a tai chi kifejezetten ajánlott meditatív jellegű mozgásforma, melynek gyakorlásával megtanulja tökéletesen érzékelni az őt körülvevő energiákat.

Skorpió: (október 23. – november 21.)

Titokzatos természete miatt eleve misztikum lengi körül a Skorpiót, hiszen senkinek sem engedi meg igazán, hogy közelebbről megismerje. Vizes csillagjegyűként bámulatosan intuitív, ezért azzal védi a lelkét a sérülésektől, hogy nem adja ki az érzéseit. Áldás ez a mágikus képesség, mert így gyakran megérzi a rossz dolgok közeledtét, a negatív történéseket. Ösztönösen hallgat a megérzéseire, ezért sokszor sikerül elkerülnie a baleseteket, baljós eseményeket.

Nyilas: (november 23. – december 21.)

A szabadlelkű és kalandvágyó Nyilas az utazás szerelmese, nagy energiák és szenvedély vezérli az útja során. Erős intuícióval érzi meg a bekövetkező eseményeket, létfontosságú döntései meghozatalában gyakran támaszkodik erős megérzéseire. Nem csoda, hogy az asztrális utazások sem állnak távol tőle, legyen szó időutazásról vagy más dimenzióról, képes gondolati síkon mindkettőre, ha nyugodt körülmények között gyakorolja.

Bak: (december 22. – január 20.)

A racionális gondolkodású Bak talán a legkételkedőbb ezen a téren. A megfigyelés erejében hisz, és döntéseit mindig erre alapozva. Nem is sejti, de nagyobb spirituális képességgel rendelkezik, mint gondolná. Ébrenlét és álom közben is mély látomásai lehetnek, erős szellemi képességeivel szerettei gondolatában is tud olvasni. A különleges rúnakövek mintázatát is értelmezni tudja, így semmi sem marad rejtve előtte sem a múltban, sem a jelenben, sem a jövőben.

Vízöntő: (január 21. – február 19.)

A Vízöntő az összes csillagjegy közül a legnyitottabb, ezért nagyon egyedi csatornával rendelkezik. Teljesen másképpen gondolkodik, sokkal befogadóbb, és levegős csillagjegyként médiumhoz hasonló érzékenységgel áldotta meg a természet. Képes érzékelni a szellem- vagy angyalvilágot, megérezni mások sorsát, akár az előző életéből hozott karmáját. Különleges természetfeletti képessége miatt sokan felnéznek rá és szeretnének hozzá hasonló mágikus erővel rendelkezni.

Halak: (február 20. – március 20.)

Az érzékeny Halak erős intuíciókkal rendelkezik, empatikus másokkal és nagyon nyitott a szellemi rezgésekre. Nagyon könnyen ráhangolódik bárkire, és képes érezni és látni mindazt, amit a másik személy tapasztal. Szuper érzékenysége miatt rendkívüli spirituális tanácsadó lehet belőle, de született gyógyító is. Álmában van legerősebben nyitva az elméje, ilyenkor mélyen elmerülhet a szellemi világba mely gyakran tanácsokkal látja el.

 

/forrás: ripost.hu/

About the author : admin

Related posts

Popular products

Product categories